Lencse Tibor (1939-1996) emlékoldala

Molnár-Veress Pál búcsúbeszéde:
 
"Közülünk senki sem él önmagának,
és senki sem hal meg önmagának.
Mert ha élünk az Úrnak élünk,
ha meghalunk az Úrnak halunk meg.
Ezért akár élünk, akár meghalunk,
az úréi vagyunk"
 
Rom lev.14,8-9
 
Gyászoló testvéreim!
 
Ne mondjunk valótlanságot és ne ámítsuk magunkat;- a halál kegyetlen, a halál fájdalmat és gyászt hoz, a halállal visszavonhatatlanul megszünik valami, amit életnek nevezünk. S mert ez az egyetlen igazi érték, mi számunkra adatott, az élethez a végsőkig ragaszkodunk.
 
Nem félek a haláltól - mondta sokatoknak, nekem is Tibor, amikor már tudta, hogy már csak hetei, netán csak napjai vannak hátra. Nem félek a haláltól - mondta -, de ha ajándékba kapnék még öt évet, bizony meg tudnám becsülni annak minden percét és óráját, s tudnám, hogyan éljem azt.
 
Én hiszem, hogy az az ember, testvér és barát, bajtárs és sorstárs, aki most itt elöttünk pihen, meg tudta becsülni életét, mert életével vallotta: közülünk senki sem él önmagának.
 
Talán a mostoha gyermekkor, az állami gondozottakat körülvevö szeretetlenség légköre, az életet minden percben kockára tevő parancsra engedelmeskedés katonasorsa, Távol-Kelet vagy a fekete földrész fojtó levegője, az ellenséggel farkasszemet nézők egymásrautaltsága edzette szívét-lelkét olyanná, hogy nem önmagának élt. Ti mind, kik ismertétek, kik közül sokan meghitt barátai voltatok, tudjátok, hogy élete bizonyságtevés volt. Míg itt lehetett közöttünk, úgy lobogott, mint láng, mely meleget ad a körülötte állóknak. Mindenütt, amerre megfordult, e viking földtől a Szentföldig mindenütt, barátokra lelt, kiknek mindenéből adott. Nem hírdette, hanem megélte annak boldogságát, hogy: nagyobb öröm adni, mint kapni. Lehetett volna - divatos szóval élve "sikerember", aki tudása és szakértelme révén egyre többet nyer, felhalmoz és befektet, vagyont gyüjt és gazdagon él.
 
Végül is sikerember volt, csak más értelemben: mert nyert - egyre több megbecsülést; felhalmozott - egyre több szeretetet; befektetett - tudást és tapasztalatot a jövő nemzedékébe. Csak vagyont nem gyüjtött, csak gazdagon nem élt. Vagy talán mégis? Mert gazdag volt - lelkében, mert tudott nem csak elfogadni, hanem adni is. Gyermekeink sokszor ülték körül a tábortüzet, hogy felmelegedjenek; és még gyakrabban ülték körül Tibi-bácsijukat is, hogy már-már mesének tünő igaz történeteit hallgassák. Tapasztalatot, emberséget, szeretetet, melegséget adott mindenkinek. Körülötte felmelegedtek a lelkek.
 
Közülünk senki sem él önmagának - mondja az apostol, de úgy hiszem, ezt ma így kell értelmeznünk: közülünk senki sem teheti meg, hogy csak önmagának éljen. Még akkor sem, ha a másokért élés olykor igen nehéz feladatnak tünik. Nem, a nehézségek elől nem futamodott meg Tibor, csak az embertelenséget s az igazságtalanságot nem bírta elviselni - emiatt menekült el a Tonkini-öböl poklából is, hogy ne mások ellenében, hanem másokért élhessen.
 
És közülünk senki sem hal meg önmagának - folytatja az apostol. Ti, akik betegágyánál, halálos ágyánál ott voltatok, tudjátok, hogy halála is a lángnak oly utolsó lobbanása volt, mely fényt adott sokaknak.
 
Kérek mindenkit, akit tán akaratlanul is megbántottam, bocsásson meg nekem - mondta. És mondjátok meg mindenkinek, hogy nyugodt a lelkem, amikor eltávozok közületek, mert én is mindenkinek megbocsátottam. Üzenetet egyet hagyok mindannyiatoknak: egymást szeressétek. Szeressétek egymást addig, míg időtok még engedi. Az én időm betelt.
 
Igen, drága barátunk, földi életed ideje betelt, s immár búcsúzunk tőled. Köszönjük Istennek, hogy nekünk adott téged, s köszönjük neked, hogy megosztottad életedet velünk. Drága Tibor, sokaság veszi körül ravatalodat, jeleként annak, hogy téged sokan szerettek. És hiszem, hogy ott, ahova most eltávozol, ott az az Úr fogad ölére, aki életedet is végigkísérte. Az az Úr, aki nem csak zsidóké, nem csak görögöké, nem csak svédeké, nem csak magyaroké, nem az egyik vagy másik felekezetüeké, hanem mindannyiunké. Mert mindannyian az Övéi vagyunk. mert akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk.
 
Immár eleresztjük kezed, s búcsúzunk töled. De kedves arcod mosolyát, szemed fényét, lelked melegségét s emlékedet magunkkal visszük, megőrizzük.
 
Isten veled! Viszontlátásra! Ámen.

 

Molnár-Veress Pál búcsúbeszéde:


"Közülünk senki sem él önmagának,

és senki sem hal meg önmagának.

Mert ha élünk az Úrnak élünk,

ha meghalunk az Úrnak halunk meg.

Ezért akár élünk, akár meghalunk,

az úréi vagyunk"


Rom lev.14,8-9


Gyászoló testvéreim!
Ne mondjunk valótlanságot és ne ámítsuk magunkat;- a halál kegyetlen, a halál fájdalmat és gyászt hoz, a halállal visszavonhatatlanul megszünik valami, amit életnek nevezünk. S mert ez az egyetlen igazi érték, mi számunkra adatott, az élethez a végsőkig ragaszkodunk.
Nem félek a haláltól - mondta sokatoknak, nekem is Tibor, amikor már tudta, hogy már csak hetei, netán csak napjai vannak hátra. Nem félek a haláltól - mondta -, de ha ajándékba kapnék még öt évet, bizony meg tudnám becsülni annak minden percét és óráját, s tudnám, hogyan éljem azt.
Én hiszem, hogy az az ember, testvér és barát, bajtárs és sorstárs, aki most itt elöttünk pihen, meg tudta becsülni életét, mert életével vallotta: közülünk senki sem él önmagának.
Talán a mostoha gyermekkor, az állami gondozottakat körülvevö szeretetlenség légköre, az életet minden percben kockára tevő parancsra engedelmeskedés katonasorsa, Távol-Kelet vagy a fekete földrész fojtó levegője, az ellenséggel farkasszemet nézők egymásrautaltsága edzette szívét-lelkét olyanná, hogy nem önmagának élt. Ti mind, kik ismertétek, kik közül sokan meghitt barátai voltatok, tudjátok, hogy élete bizonyságtevés volt. Míg itt lehetett közöttünk, úgy lobogott, mint láng, mely meleget ad a körülötte állóknak. Mindenütt, amerre megfordult, e viking földtől a Szentföldig mindenütt, barátokra lelt, kiknek mindenéből adott. Nem hírdette, hanem megélte annak boldogságát, hogy: nagyobb öröm adni, mint kapni. Lehetett volna - divatos szóval élve "sikerember", aki tudása és szakértelme révén egyre többet nyer, felhalmoz és befektet, vagyont gyüjt és gazdagon él.
Végül is sikerember volt, csak más értelemben: mert nyert - egyre több megbecsülést; felhalmozott - egyre több szeretetet; befektetett - tudást és tapasztalatot a jövő nemzedékébe. Csak vagyont nem gyüjtött, csak gazdagon nem élt. Vagy talán mégis? Mert gazdag volt - lelkében, mert tudott nem csak elfogadni, hanem adni is. Gyermekeink sokszor ülték körül a tábortüzet, hogy felmelegedjenek; és még gyakrabban ülték körül Tibi-bácsijukat is, hogy már-már mesének tünő igaz történeteit hallgassák. Tapasztalatot, emberséget, szeretetet, melegséget adott mindenkinek. Körülötte felmelegedtek a lelkek.
Közülünk senki sem él önmagának - mondja az apostol, de úgy hiszem, ezt ma így kell értelmeznünk: közülünk senki sem teheti meg, hogy csak önmagának éljen. Még akkor sem, ha a másokért élés olykor igen nehéz feladatnak tünik. Nem, a nehézségek elől nem futamodott meg Tibor, csak az embertelenséget s az igazságtalanságot nem bírta elviselni - emiatt menekült el a Tonkini-öböl poklából is, hogy ne mások ellenében, hanem másokért élhessen.
És közülünk senki sem hal meg önmagának - folytatja az apostol. Ti, akik betegágyánál, halálos ágyánál ott voltatok, tudjátok, hogy halála is a lángnak oly utolsó lobbanása volt, mely fényt adott sokaknak.
Kérek mindenkit, akit tán akaratlanul is megbántottam, bocsásson meg nekem - mondta. És mondjátok meg mindenkinek, hogy nyugodt a lelkem, amikor eltávozok közületek, mert én is mindenkinek megbocsátottam. Üzenetet egyet hagyok mindannyiatoknak: egymást szeressétek. Szeressétek egymást addig, míg időtok még engedi. Az én időm betelt.
Igen, drága barátunk, földi életed ideje betelt, s immár búcsúzunk tőled. Köszönjük Istennek, hogy nekünk adott téged, s köszönjük neked, hogy megosztottad életedet velünk. Drága Tibor, sokaság veszi körül ravatalodat, jeleként annak, hogy téged sokan szerettek. És hiszem, hogy ott, ahova most eltávozol, ott az az Úr fogad ölére, aki életedet is végigkísérte. Az az Úr, aki nem csak zsidóké, nem csak görögöké, nem csak svédeké, nem csak magyaroké, nem az egyik vagy másik felekezetüeké, hanem mindannyiunké. Mert mindannyian az Övéi vagyunk. mert akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk.
Immár eleresztjük kezed, s búcsúzunk töled. De kedves arcod mosolyát, szemed fényét, lelked melegségét s emlékedet magunkkal visszük, megőrizzük.
Isten veled! Viszontlátásra! Ámen.

Egyebek

Ki van itt?

Oldalainkat 23 vendég és 0 tag böngészi